Nyomtatás E-mail | 2016. április 26. kedd, 11:01 |

Airwheel S5

 

Airwheel is igénybe vehető, szintén 9 perces időtartamra, melynek díja 2500 Ft.

 

 

Max terhelhetősége: 120kg
 

Az Airwheel több, mint egy hordozható egy, illetve kétkerekű, nulla-emissziós környezetbarát jármű: mi magunk vagyunk. Úgy halad, ahogy mozgunk vele és oda visz el, ahová csak szeretnénk, legyen az egy távolinak tűnő hegytető vagy szűk városi terep.
Mi pedig azért dolgozunk, hogy mind többen ismerjék fel ezt az érzést, ezt az alternatívát, amely kis gyakorlással sok-sok örömöt képes szerezni.

Nagy kerekek, speciális terepgumik, erősebb motorok (1500 Watt!), megnövelt kapacitású, 680 Wattórás akkumulátorok és új LCD kijelzők jelentik a főbb különbségeket, de természetesen az igazi változást saját magunknak kell érezni azzal, hogy ráállunk és kipróbáljuk, - mondjuk a terepen. Emelkedők, erdei utak, füves területek nagy barátja, csak hagynunk kell, hogy célba juttasson bennünket. S teszi mindezt hosszú-hosszú kilométereken át - akár 35-40 kilométerre is eljuthatunk vele egyetlen feltöltéssel

Irányítása pár perc alatt elsajátítható, a terepes utakon természetesen az első időszakban ajánlott a megszokás idejére lassabb tempót megválasztani. Az első LED világítás, a hátsó féklámpák, az összecsukható (kivehető, továbbá félbe is hajtható) irányítókar egyszerre szolgálják a praktikumot és a kényelmet.